Amiben már most látom a fejlődést, az a szervezettség és az akarat, de lesz ez még jobb is" - beszélt az előrelépési lehetőségekről Stankovic, aki külön köszönetet mondott a mintegy kétezer ferencvárosi fanatikusnak, hogy száz percig folyamatosan szurkoltak és támogatták a csapatot. Kollégája, Vincenzo Italiano úgy fogalmazott, ennyit érdemelt a Fiorentina, mert a rivális az első 60 percben sokkal jobban játszott. "Utána mi kerültünk fölénybe és megérdemelten egyenlítettünk. A becserélt játékosok nagyon jól teljesítettek, nekik köszönhető ez a pontszerzés" - mondta a Fiorentina trénere, aki szerint a meccs első kétharmadában lassú volt a játékuk és nem tudták kihasználni a széleken lévő gyors és erős futballistáik képességeit, valamint a párharcokban is rendre alulmaradtak. Italiano elismerte, néhány kulcsjátékosát szerette volna pihentetni a hétvégi, Napoli elleni rangadó előtt, de erre a mérkőzés nem adott lehetőséget, mert rendkívül meg kellett dolgozniuk az egyenlítésért.
Hozzátette, sokat készültek vele erre az összecsapásra, a tunéziai középpályás pedig sokat harcolt és mindent beleadott. Lecserélését pedig azzal indokolta, hogy ezt a tempót, amivel futballozott, képtelenség lett volna végigbírni a mérkőzés lefújásáig. "A Ferencvárosnál már az érkezésem előtt is nagyszerű munkát végeztek, és folyamatosan fejlődött a klub, ezt kell folytatni tovább velem is. Ez Magyarország elsőszámú klubcsapata, amely bátor mentalitással rendelkezik, ezért nekem is bátornak kell lennem.
Megvan az FTC edzőjének a véleménye a Fiorentina elleni meccsről"Abszolút nem vagyok szomorú és nem kesergek. Ez egy fantasztikus meccs volt, nagyon büszke vagyok a csapatra és a játékosokra, mert 65 percig jobban futballoztunk. Ez egy plusz pont, amit szereztünk. Persze lehetett volna győzni, vagy még jobban játszani, de nincs miért bánkódni. A 60. perc környékén megszerezhettük volna, de a 97. percben akár meg is kaphattuk volna a harmadik gólt. Ilyen a futball" - értékelt a firenei találkozó után a magyar bajnok szerb szakembere. Stankovic az MTI érdeklődésére Ben Romdhanénak nemcsak a támadó játékát, hanem a védekezésben elvégzett munkáját is kiemelkedőnek nevezte.
december 14-én 6 órától 23 óráig tilos lesz megállni Budapest IX. kerületében: Albert Flórián út mindkét oldalán a Könyves Kálmán körút és a Vágóhíd utca között, Fék utca mindkét oldalán a Gyáli út és a Lenkei János utca között, Gyáli út mindkét oldalán a Könyves Kálmán körút és a Fék utca között. Szakaszosan és időszakosan lezárják: 2023.
A ferencvárosiak formája az elmúlt hetekben elég hullámzó, a Fiorentina elleni meccsre is bajnoki vereséggel hangoltak: Dibusz Dénesék az éllovas Paks otthonában kaptak ki a labdarúgó NB I 16. fordulójában, amivel el is dőlt, hogy a tolnaiak maradnak a tabellán az őszi elsők. A Fiorentina pedig az AS Roma otthonában játszott 1–1-es döntetlent a budapesti fellépése előtt. A csütörtöki meccs miatt változik a forgalmi rend Budapesten, figyelmeztetett a rendőrség. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén: 2023.
ACF Fiorentina - FTC 2-2 ... Fradi Múzeum. search. Főoldal» Élő közvetítések» ACF Fiorentina - FTC 2-2. Valami hiba történhetett. Az oldal újratöltéséhez kattints ide. A ferencvárosi torna ...
Innen mindenkinek egyénileg kell megoldania a gyülekezőpontokra a bejutást, javasolt, hogy ide csak a sofőrökkel parkoljanak le a járművek, az utasokat tegyék ki a 14 órási gyülekezőpont környékén. Meccs után viszont lesznek shuttle buszok visszafele is, tehát akik nem buszokkal, hanem autókkal / kisbuszokkal jönnek kora délután, azoknak az alábbi két nagyobb parkolóház, közelebb a városközponthoz illetve a szurkolói gyülekezőhelyekhez alternatíva lehet: Parking Fortezza Fiera https://maps. app. goo. gl/LwCTZtw9n9B45dMh7 Parking Stazione Binario 16 https://maps. gl/kVWBkhzSx9SuGwAT7 Ellenséges terület Megkérünk mindenkit, hogy a felelősséggel képviselje hazánkat és a Ferencváros Táborát a teljes firenzei kinntartózkodás alatt.
Ferencvárosi Fiorentina és élő online közvetítés 14 december 43 perccel ezelőtt — Ferencvárosi Fiorentina és élő online közvetítés 14 december 2023 Kecskemét-FTC 2-1 Az oldalon található írott és képi anyagok csak a ...
Fontos kiemelni, hogy nem várostnézni érkezünk, Firenze utcái számunkra ellenséges terület, mindenki fokozottan figyeljen a zászlókra, sálakra, minden egyéb szurkolói ruházatra és szurkolótársaira is. A MÉRKŐZÉS A találkozóra koreográfiával készülünk. Kérünk mindenkit, hogy a csoportokat segítsék a beléptetés alatt és kövessék az előénekesek utasításait a kivitelezéskor.
Az F-csoport második helyen álló zöld-fehérek győzelem esetén csoportgyőztesként folytatnák a szereplésüket az egyenes kieséses szakaszban. A döntetlen is biztos továbbjutást érne Dejan Sztankovics vezetőedző csapatának, viszont akkor februárban pályára kellene lépnie a 16 közé jutásért az Európa-liga egyik csoportharmadikja ellen.
Ma a TV-ben: Élőben a Fiorentina-Fradi az EKL 2023. okt. 5. — forduló, Fiorentina-Ferencváros, élő. 23.15: Európa Liga és Európa Konferencia Liga, összefoglaló, élő. Sport 1. 12.15: Labdarúgás, BL ...
(ingyenes) Fiorentina Ferencváros és élő online közvetítés 0 2023. okt. 5. — (ingyenes) Fiorentina Ferencváros és élő online közvetítés 05/10/2023 2023. szept. 21. — live stream and TV details.
[NÉZD ÉLŐBEN>>>] Čukarički Ferencváros online Nézze meg most. [ONLINE#] Fiorentina FTC élő adás 05. Ferencváros vs Čukarički Live Streams - totalsportek Soccer Streams · Europa Conference League; ...
Újpest-szurkolókkal kiegészülve próbálja lenyomni a Fradi szurkolóit a Fiorentina-táborA Ferencváros csütörtökön a Fiorentinát fogadja a labdarúgó Európa-konferencialiga utolsó, hatodik fordulójában. Amennyiben nem kap ki a hazai együttes, kiharcolja a tavaszi folytatást. Olasz sajtóhírek szerint a Budapestre érkező ezer olasz szurkolónak az Újpest-drukkerek is besegítenek a Groupama Arénában – vette észre az NSO. A szerencsejátékban 18 éven felüli, sérülékenynek nem minősülő személyek vehetnek részt. A túlzásba vitt szerencsejáték függőséget okozhat. A violanews. com emlékeztetett arra, hogy a Fiorentina és az Újpest szurkolótábora között szoros barátság alakult ki az elmúlt évtizedekben, ezért a lila-fehér magyar csapat szurkolói az FTC vendégeként is szeretnék odatenni magukat a Groupama Arénában.
[élő hd>>>>] Ferencvárosi Fiorentina közvetítés 14 december 50 perccel ezelőtt — 2023. okt. 5. — A Ferencváros két góllal vezetett Firenzében, mégsem nyert - A Fiorentina–Ferencváros Európa-konferencialiga-mérkőzés minden ...
Čukarički Ferencvárosi és élő online közvetítés 30 november (ÉLŐ KÖZVETÍTÉS TV@@) Fiorentina FTC adás 5 október 2023 NézNézzük, miként látják a ferencvárosi játékosok a sorsolást! Varga Barnabás Tokmac Nguen Genk Fradi ...
Fiorentina-FERENCVÁROS: a B-Közép közleményeAz alábbi sorokat mindenki figyelmesen olvassa át. Gyülekezési pont Firenzében A Ferencváros B-Közép 14 órától az alábbi helyszínen gyülekezik (Piazza della Signoria). A megjelenés kötelező! Egyenpóló A gyülekezési ponton a már korábban behirdetett 1899% ANTI VIOLA egyenpólóban legyen mindenki. Akinek nem jutott póló, őket megkérjük, hogy fekete színű pólót viseljenek. Vonulás A gyülekezési pontról, azaz a Piazza della Signoria-ról együtt vonulunk át a voucher átváltó ponthoz. Voucher átváltás A vouchereket belépőjegyre az alábbi helyszínen váltják majd át 17 és 20 óra között. Innen különbuszok visznek majd minket a stadion vendégszektorához folyamatosan, ahogy 1-1 busz megtelik. Parkolás Csütörtök reggel 10:00 – 14:00 óra között, illetve a 17:00 óra után (későn) érkezőknek ajánlják a stadion melletti ingyenes vendég parkolóhelyet.
december 14-én 15 órától 24 óráig a Budapest VIII. és IX., Albert Flórián utat a Könyves Kálmán körút és a Vágóhíd utca között, Üllői út felüljáró melletti szervizutat a Könyves Kálmán körút és a Nagyvárad tér között, Fék utcát a Gyáli út és a Remíz utca között, Gyáli utat a Könyves Kálmán körút és a Fék utca között.
Le Wine Bar 群組 29 perccel ezelőtt — (ÉLŐ KÖZVETÍTÉS TV@@) Ferencvárosi Fiorentina közvetítés 14 december 2023 2 nappal ezelőtt — 20 SPÍLER1 LUTON TOWN közvetítés Rodrygo Rijad ...